Holnap, június 29-én, csütörtökön 18 órától lesz egy érdekes workshop a könyvtárban, mit tudnak a mesék a függőségekről témában. Egy mesén keresztül közelíti meg a témát Szabó Enikő meseterapeuta, aki virtuális szemüvegeket is bevet a bódultság különböző állapotainak megtapasztalására. A helyek száma korlátozott, ezért előzetesen kell jelentkezni a 0744778493-as telefonszámon. Csak 18 éven felülieknek!
Szabó Enikő mesetarapeuta elárulta, hogy egy élményalapú élőszavas mesélés során lépünk be abba a világba, ahová még a madár sem jár, lelkünk dimenziói kapcsolódnak a kollektív tudáshoz és tudattalanhoz is. A vasfejű farkas című magyar népmese segítségével érzünk, gondolkodunk és megismerkedünk a függőség témakörével, mintázatával. Megpróbálunk megválaszolni, mit is jelent ez személyes szinten. Kísérjük a mesehőst az útján, megnézzük hogyan haladja meg az életveszélyes helyzeteket, hogyan győzi le a negatív erőket, milyen energiaforrásokra, transzgenerációs mintákra támaszkodik. A népmesék ismerik az ilyen élethelyzeteket is, mert mind egy-egy életrecept. Ezen a workshopon egy magyar népmesét járunk végig, hogy megérezzük, érzékeljük, megértsük a népmesék életbölcsességét, mely az önmagunkhoz, másokhoz, állatokhoz, növényekhez és az egész környező Univerzumhoz való kapcsolódásról szól.